Irodalmi kör

Az út a „ Parnasszus” felé

Józsa Attila

 

Az irodalmi-önképzőkör gondolata, megalakításának lehetősége, igénye az évek hosszú során magamba fojtott szellemi energiát szabadított fel, egu olyan hídat, kommunikációs csatornát jelentett, amely a XXI. Század beprogramozott, elidegenedett világában egyfajta mentsvárként maga köré gyűjtse és szellemi biztonságot, motivációt jelentsen azok számára, akik gazdagodni szeretnének egymás lelki világa által. 2004. Október 7-én születtünk és az unitárius egyház lelkészeinek jóindulatából kifolyólag két hetenként rendszeresen találkozunk, csütörtökön, 18 óra 30 perctől az unitárius egyház tanácstermében.
Tevékenységünket nemcsak az irodalom szabja meg, emcsak híres költők, írók művei kerülnek terítékre, képezik a vitaindítás alpját, hanem a kör irodalmi műhelyként is müködik párhuzamosan, gyakran a körtagok saját írásai kerülnek a viták kereszttüzébe. Ugyanakkor állandó jelleggel fejleszteni próbáljuk a kör önképzőköri jellegét, a történelem, a mítológia, a művészetek, a joga, a zene, a lélektan  területére is elvándorolva. S nem utolsó sorban, néha-néha meghívottaink vannak, akik rendszeresen egész estét betöltő szellemi-lelki élményekkel gazdagítanak.
2005 márciusában volt egy József Attila- előadásunk, melynek sajtói visszhangja Magyari Lajos és  id. László Károly színművész írásaiban fogalmazódik meg.
Jelen pillanatban, a legfőbb tervünk egy műkedvelő versantológia létrehozása, amelyhez szponzorizálási ígéretet is kaptunk a város kulturális bízottságának tanácsától.
A körtagok: Kató Sámuel, Kusztos András, Rákosi István, Fitori Dezső, Zsigmond József,Faggyas Egmond, Illyés Piroska, Illyés Cecilia, Bokor Elvira, Demeter Mária, Ungvári László-Zsolt, Csurulya Mónika, Kósa Emese, Para Olga, Péter Gábor, Péter Csilla, Vass Károly, Balogh Attila, Tóth Mónika, Veress László, Huszár Szilamér, Szabó Enikő,Józsa Attila.

Elérhetőség: Józsa Attila, tel. 0267/315081.

E-mail: murkocska@ yahoo.com